Elindult a Magonc új honlapja

magoncorg20140102

Mint azt Te, kedves látogató is biztos észrevetted, alapítványunk honlapja jelentős frissítésen esett át. A régi honlap gyakorlatilag 2012 közepe óta használhatatlan volt, nem frissült. Most végre megtörtént az oldalak keretrendszerének frissítése és a kinézet teljes áttervezése is. Fontosnak tartottuk, hogy egy modernebb, fiatalos, de egyben áttekinthető és letisztult dizájn szülessen.

Olvass tovább…

Így jelentkezz a TERMIK-be 2014-ben!

Így jelentkezz a TERMIK-be 2014-ben!

Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy idén ismét megrendezésre kerül, immár hetedik alkalommal a nagysikerű TERMIK Tábor! Az elmúlt években a tábor iránti érdeklődés folyamatosan nőtt, ami egyrészt nagyon jól eső, pozitív visszajelzés, másrészt viszont egyre nagyobb emiatt a túljelentkezés. Sajnos a hetedik TERMIK-ben is „csak” 84 szerencsés gyereket fogunk tudni levinni, így érdemes ezt az irományt jó alaposan áttanulmányozni. Nehogy lemaradj!

Olvass tovább…

Tábori költségvetés 2014


TERMIK Tábor a kezdetekől – azaz a 2008-as évtől – nonprofit módon működik, ami azt jelenti, hogy a szervezők mind az előkészítés, mind a lebonyolítás során önkéntesen, díjazás nélkül, saját szabadidejük vagy munkahelyi szabadságuk rááldozásával dolgoznak a táborért. Az átláthatóság elvét követve a tavalyi évhez hasonlóan 2014-ben is nyilvánosan elérhetővé tesszük a tábor költségvetését (kattints a “Bővebben”-re)…

Olvass tovább…

TERMIK Tábor – 2014-ben is!

termik20131226

A Magonc Alapítvány önkéntes csapata 2014-ben immár hetedik alkalommal rendezi meg országos, 10-14 éves gyermekeknek szóló nomád táborát, a TERMIK Tábort – tarts velünk Te is! 10 felejthetetlen napra várjuk a táborozókat egy csörgedező patakokkal határolt tisztásra, a Keleti-Bakonyba!

Olvass tovább…

Normandiai beszámoló

A Magonc Alapítvány képviseletében 5 magyar fiatal két hetet tölthetett nyáron Franciaországban, Normandiában, az Association AVRIL által szervezett nemzetközi öko-táborban. Szeretettel várnak minden érdeklődőt képvetítéssel kísért beszámolójukra!

Mentsük meg Kishantost!

kishantos20131015

Levél a hazai Waldorf közösséghez és alapítványunk holdudvarához

Egy nagyon fontos témával kapcsolatban fordulunk hozzátok: bizonyára többen hallottatok már róla, hogy a kishantosi ökológiai gazdaság és tudásközpont működése ellehetetlenült. Úgy gondoljuk, hogy olyan értékek és egy olyan kezdeményezés kerül veszélybe, ami mellett ebben a helyzetben minden waldorf-szellemiségű szervezetnek és Waldorf-pedagógiai intézménynek is ki kell állnia.

Olvass tovább…

Véget ért a Környezet- és Természetvédő Szervezetek 23. Országos Találkozója

zot20130324

Lezárult Gödöllőn a négynapos zöld találkozó. A találkozón 150 szervezet képviseltette magát, köztük több határon túli szervezet, a résztvevők száma túllépte az 500-at. A visszajelzések alapján a szakmai programok hasznán túl a legfőbb eredmény, hogy sikerült megállítani és megfordítani a találkozók évek óta nyilvánvaló gyengülésének trendjét, ami friss erőt és lendületet adhat a magyarországi zöld mozgalom számára. A szervezők a Magonc Alapítvány, a GATE Zöld Klub és a Greenpeace Magyarország voltak.

Olvass tovább…

Gödöllőn ülésezik a hazai „Zöld Parlament” egy hosszú hétvégén

zot20130319

Gödöllőn tartják 23. országos találkozójukat a hazai zöld civil szervezetek most hétvégén, március 21.-24. között. A találkozó a gödöllői székhelyű GATE Zöld Klub, a szadai bejegyzésű Magonc Alapítvány illetve a Greenpeace Magyarország együttműködésének eredménye, amelynek keretében több, bárki számára nyitott és színes programokra számíthat az érdeklődő a Gödöllői Királyi Kastélyban és a Művészetek Háza Gödöllő Kulturális és Konferencia Központban.

Olvass tovább…