Ingyenes nemzetközi tábor – jelentkezz Te is! 2016

utw16_fejlec

A Magonc Alapítvány – Európai Uniós forrásból – nemzetközi tábort rendez 14-18 éves fiataloknak, 2016. augusztus 19. és 28. között. A támogatásnak köszönhetően 6-6 bolgár, litván, magyar, olasz és román fiatal teljesen ingyenesen vehet részt a programon.

Szeretnél nemzetközi közösségben 10 napot izgalmas játékokkal, érdekes információkkal, felejthetetlen élményekkel eltölteni és közben nyelvet is tanulni? Szeretnél a részvételedért Európa-szerte elismert YouthPass tanúsítványt is kapni? Mindezt ingyen?

TARTS VELÜNK!

A tábor központja Gödöllőn lesz, de a programok során Budapestre és több vidéki helyszínre is ellátogatunk. A táborban aktuális környezeti és társadalmi kérdésekre, sikeres és fenntartható kezdeményezésekre, startupokra, civil szervezetekre, valamint a fiatalok tudatosságára és aktív állampolgárságára fogunk fókuszálni. Emellett résztvevőként fürdőzhetsz Budapesten és a Balatonban, megismerheted a Prezit és a Greenpeace-t, meglátogathatod a Budai Várat, a Gödöllői Királyi Kastélyt és még számos más látványosságot.

Az ifjúsági csere projektek jellemzőihez igazodva a program játékos, baráti hangulatú lesz. Egymás kultúrájának felfedezése, barátságok köttetése és a környék látványosságainak megtekintése épp olyan fontos, mint a “szakmai programok” és célkitűzések.

Az EU-s támogatásnak köszönhetően az alábbiakat a Magonc Alapítvány ingyenesen biztosítja a résztvevőknek:

  • Szállás és napi háromszori étkezés a tábor teljes ideje alatt
  • Utazási költség a tábor ideje alatt megvalósuló programokra
  • Programokon való részvétel, belépőjegyek, tárlatvezetések.

A résztvevőknek tehát kizárólag a helyszínre való eljutás költségeiről, valamint esetleg egyéni igények szerint zsebpénzről kell gondoskodniuk.

A részvétel “feltételei”:

  • Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik a tábor kezdetéig betöltik 14. évüket, de még nem töltik be a 18.-at.
  • A program munkanyelve angol lesz, ezért a jelentkezőknek rendelkezniük kell bizonyos alap angol nyelvtudással. Abszolút nem feltétel semmilyen nyelvvizsga, csupán alap szintű kommunikációs készség és hajlandóság :).
  • A kiválasztás során előnyt élveznek azok, akik valamilyen módon kötődnek a Magonc Alapítványhoz, de még nem vettek részt hasonló ifjúsági csere projektünkön (de ezek egyike sem kizáró ok!).
  • A kiválasztott résztvevőknek előzetesen fel kell készülniük, és a tábor során egy “kulturális estet” kell tartaniuk Magyarországról a külföldi résztvevők számára (jellemző népszokások, ételek, stb).
  • A jelentkezők vállalják, hogy részt vesznek a tábort megelőző felkészülési eseményeken (ismerkedés, tájékoztató a tábor jellegzetességeiről, közös felkészülés a kulturális estre) és a tábor utáni értékelő napon.

A kiválasztás menete:

  • A jelentkezési lap kitöltésének határideje: 2016. augusztus 2. 18 óra
  • A beérkezett jelentkezések tartalma és a fenti szempontok alapján 5 résztvevő kerül kiválasztásra.
  • Az elfogadott jelentkezőket augusztus 7-ig értesítjük.

Olvasd el a programtervet – ha igazán éreklődő vagy, a részletes leírást – és ha tetszik a dolog, ne habozz, jelentkezz!

Programterv
Jelentkezési lap
Részletes leírás

Ha bármilyen további kérdésetek lenne, forduljatok hozzánk bizalommal az info@magonc.org e-mail címen vagy a +36-20-399-8127-es telefonszámon.

Ingyenes nemzetközi tábor – jelentkezz Te is! 2015

utw fb head

A Magonc Alapítvány – Európai Uniós forrásból – nemzetközi tábort rendez 14-18 éves fiataloknak, 2015. augusztus 11. és 22. között. A támogatásnak köszönhetően 5-5 magyar, olasz, román, spanyol és török fiatal teljesen ingyenesen vehet részt a programon.

Szeretnél nemzetközi közösségben 10 napot izgalmas játékokkal, érdekes információkkal, felejthetetlen élményekkel eltölteni és közben nyelvet is tanulni? Szeretnél a részvételedért Európa-szerte elismert YouthPass tanúsítványt is kapni? Mindezt ingyen?

TARTS VELÜNK!

A tábor központja Gödöllőn lesz, de a programok során Budapestre és több vidéki helyszínre is ellátogatunk. A táborban aktuális környezeti és társadalmi kérdésekre, sikeres és fenntartható kezdeményezésekre, startupokra, civil szervezetekre, valamint a fiatalok tudatosságára és aktív állampolgárságára fogunk fókuszálni. Emellett résztvevőként fürdőzhetsz a Széchényiben és a Balatonban, meglátogathatod a Budai Várat, a Gödöllői Királyi Kastélyt és még számos más látványosságot.  

Az ifjúsági csere projektek jellemzőihez igazodva a program játékos, baráti hangulatú lesz. Egymás kultúrájának felfedezése, barátságok köttetése és a környék látványosságainak megtekintése épp olyan fontos, mint a “szakmai programok” és célkitűzések.

Az EU-s támogatásnak köszönhetően az alábbiakat a Magonc Alapítvány ingyenesen biztosítja a résztvevőknek:

  • Szállás és napi háromszori étkezés a tábor teljes ideje alatt
  • Utazási költség a tábor ideje alatt megvalósuló programokra
  • Programokon való részvétel, belépőjegyek, tárlatvezetések.

A résztvevőknek tehát kizárólag a helyszínre való eljutás költségeiről, valamint esetleg egyéni igények szerint zsebpénzről kell gondoskodniuk.

A részvétel “feltételei”:

  • Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik a tábor kezdetéig betöltik 14. évüket, de még nem töltik be a 18.-at.
  • A program munkanyelve angol lesz, ezért a jelentkezőknek rendelkezniük kell bizonyos alap angol nyelvtudással. Abszolút nem feltétel semmilyen nyelvvizsga, csupán alap szintű kommunikációs készség és hajlandóság :).
  • A kiválasztás során előnyt élveznek azok, akik valamilyen módon kötődnek a Magonc Alapítványhoz, de még nem vettek részt hasonló ifjúsági csere projektünkön.
  • A kiválasztott résztvevőknek előzetesen fel kell készülniük, és a tábor során egy “kulturális estet” kell tartaniuk Magyarországról a külföldi résztvevők számára (jellemző népszokások, ételek, stb)
  • A jelentkezők vállalják, hogy részt vesznek a tábort megelőző felkészülési eseményeken (ismerkedés, tájékoztató a tábor jellegzetességeiről, közös felkészülés a kulturális estre).

A kiválasztás menete:

  • A jelentkezési lap kitöltésének határideje: 2015. május 22. 18 óra
  • A beérkezett jelentkezések tartalma és a fenti szempontok alapján 5 résztvevő kerül kiválasztásra.
  • Az elfogadott jelentkezőket május 24-ig értesítjük.

Olvasd el a programtervet – ha igazán éreklődő vagy, a részletes leírást – és ha tetszik a dolog, ne habozz, jelentkezz!

Programterv
Jelentkezési lap
Részletes leírás

Ha bármilyen további kérdésetek lenne, forduljatok hozzánk bizalommal az info@magonc.org e-mail címen vagy a +36-20-469-0512-es telefonszámon.

Francia ökotábor – élménybeszámoló

avril1

– Salute! Ca va?
– Oui, Ca va. Et vous?
– Oui, merci.*

Ezt az alapvető társalgási formulát sikerült többek között elsajátítanunk kéthetes franciaországi tartózkodásunk alatt. A Magonc Alapítvány és a francia Association Avril közös jóvoltából több mint két hetet tölthettem negyedmagammal Normandiában, egy környezetvédelmi ökotábor keretében. Ennek a tizenöt napnak az írásos krónikája olvasható alább…

Olvass tovább…

Ingyenes nemzetközi tábor – jelentkezz Te is!

gils project header

Alapítványunk – Európai Uniós forrásból – nemzetközi tábort rendez 14-18 éves fiataloknak 2014. szeptember 22. és október 1. között. A támogatásnak köszönhetően 10-10 olasz, román és magyar fiatal teljesen ingyenesen vehet részt a programon. 

Szeretnél nemzetközi közösségben 10 napot izgalmas játékokkal, érdekes információkkal, felejthetetlen élményekkel eltölteni és közben nyelvet is tanulni? Szeretnél a részvételedért Európa-szerte elismert YouthPass tanúsítványt is kapni? Mindezt ingyen?

TARTS VELÜNK!

A tábor Gödöllőn és környékén valósul meg, a szállás a Szentjakabi Vadászház Panzióban lesz 3-8 férőhelyes, fürdőszobás szobákban. A szálláson nagysebességű WiFi kapcsolat, terasz, étkező, közösségi terem, és nagy kert áll rendelkezésre (további infó itt). 

Az ifjúsági csere projektek jellemzőihez igazodva a program játékos, baráti hangulatú lesz. Egymás kulturájának felfedezése, barátságok köttetése és a környék látványosságainak megtekintése legalább olyan fontos, mint a “szakmai programok” és célkitűzések. A tábor során többek között sétahajózhatsz a Dunán, ellátogathatsz Parlamentbe, a Gödöllői Királyi Kastélyba, az egri vagy a visegrádi várba, kenuzhatsz a Tisza-tavon, fürödhetsz Egerszalókon vagy épp a Rudasban. 

A programokon a kulturális és természeti értékek mellett megismerkedünk a környékbeli állatokkal, növényekkel, élőhelyekkel és az ember természetet alakító tevékenységével is. Emellett szót ejtünk a Földet és/vagy az embereket fenyegető környezeti kérdésekről (kiemelten: csökkenő biológiai sokszínűség, víz mint szűkös erőforrás), illetve az ezekre adható helyi megoldási lehetőségekről. 

Az EU-s támogatásnak köszönhetően az alábbiakat a Magonc Alapítvány ingyenesen biztosítja a résztvevőknek:

  • Szállás és napi háromszori étkezés a tábor teljes ideje alatt
  • Utazási költség a tábor ideje alatt megvalósuló programokra
  • Programokon való részvétel, belépőjegyek, tárlatvezetések

A résztvevőknek tehát kizárólag a helyszínre való eljutás költségeiről, valamint esetleg egyéni igények szerint zsebpénzről kell gondoskodniuk. Szociális alapon a helyszínre jutás költségeihez is hozzá tudunk járulni korlátozott mértékben.

A részvétel “feltételei”, kiválasztás menete:

  • A program munkanyelve angol lesz, ezért a jelentkezőknek rendelkezniük kell bizonyos alap angol nyelvtudással (egyáltalán nem feltétel semmilyen nyelvvizsga, csupán alapvető kommunikációs készség és hajlandóság :))
  • A levél végén elérhető jelentkezési űrlap kitöltése 2014. augusztus 19-ig.
  • A beérkezett jelentkezések alapján 10 résztvevő kerül kiválasztásra 2014. augusztus 22.-ig.
  • A kiválasztott résztvevőknek előzetesen fel kell készülniük, és a tábor során egy “kulturális estet” kell tartaniuk Magyarországról a külföldi résztvevők számára (jellemző népszokások, ételek, stb)

Olvasd el a programtervet – ha igazán éreklődő vagy, a részletes leírást – és ha tetszik a dolog, ne habozz, jelentkezz!

Programterv

Jelentkezési lap

Részletes leírás

Ha bármilyen további kérdésetek lenne, forduljatok hozzánk bizalommal az info@magonc.org e-mail címen vagy a +36-20-469-0512-es telefonszámon.

Normandiai beszámoló

A Magonc Alapítvány képviseletében 5 magyar fiatal két hetet tölthetett nyáron Franciaországban, Normandiában, az Association AVRIL által szervezett nemzetközi öko-táborban. Szeretettel várnak minden érdeklődőt képvetítéssel kísért beszámolójukra!

Gyimesiek harmadszor

Gyimes 201008 1Bizony, már harmadszor látogatnak hozzánk a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói és kísérőik! S mivel minden második évben mi megyünk hozzájuk, ebből az következik, ötödik éve tart ez a kapcsolat! A számtani bevezető után lássuk, mivel telt el idén ez az egy hét…

Olvass tovább…