UpCycle the World! 2016

utw16_logo_2

A Magonc Alapítvány Európai Uniós támogatással nemzetközi tábort szervez 14-18 éves fiataloknak 2016. nyarán. A tábor Gödöllőn és környékén, 2016. augusztus 19. és 28. között valósul meg, fő témája a globális környezeti és társadalmi kérdések, illetve az ezekre adható válaszok és megoldási lehetőségek lesznek.

Áttekintés, célok

A projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával, az NCSSZI Erasmus+ Programiroda közreműködésével, a Magonc Alapítvány szervezésében valósul meg. Az Erasmus+ az EU új programja az oktatás, képzés, ifjúság és sport területén. A program egyik kulcsterülete olyan ifjúságicsere-projektek támogatása, melyek a fiatalok számára lehetővé teszik kompetenciáik fejlesztését, fontos társadalmi kérdések megismerését, új kultúrák és szokások felfedezését. Mindezt az egymástól való tanulás technikáit alkalmazva, a szolidaritás, a barátság és a demokrácia értékeit elmélyítve.

A projekt főtevékenysége egy tábor lesz, melyen 5 különböző európai országból – Bulgária, Litvánia, Magyarország, Olaszország, Románia –, 5 különböző szervezet által delegált fiatalok vehetnek részt. Mindegyik szervezet 6 fő 14-18 éves résztvevőt és egy csoportvezetőt küldhet. A tervezett csoportlétszám a projektvezetőkkel együtt 40 fő.

A tábor fő témája a fenntartható fejlődés, a terek és anyagok értéknövelő újrahasznosítása (upcycling), valamint a környezeti, társadami és gazdasági kihívásokra adható közösségi megoldások lesznek. A programok során – tapasztalatok megosztásán, interaktív tevékenységeken, gyakorlatokon és játékokon keresztül – sikeres és fenntartható kezdeményezésekre, startupokra, civil szervezetekre, valamint a fiatalok tudatosságára és aktív állampolgárságára fogunk fókuszálni.

A táborban alkalmazott nem-formális módszerekkel és gyakorlatokkal (csoportmunkák, szerepjátékok, részvételi tapasztalatok, stb) szeretnénk a résztvevőket segíteni abban, hogy maguk ismerjék fel a problémákat és a lehetséges megoldási utakat, majd ezekben aktív szerepet is tudjanak vállalni.

Az ifjúsági csere projektek jellemzőihez igazodva a program játékos, baráti hangulatú, azaz informális lesz. Egymás kultúrájának megismerése, barátságok köttetése és a környék látványosságainak felfedezése legalább olyan fontos, mint a fenti “szakmai programok” és célkitűzések.

Mikor & Hol

A tábor 2016. augusztus 19-től augusztus 28-ig tart. Ezt megelőzi legalább egy felkészítő találkozó augusztus közepén és egy értékelő esemény szeptemberben.

A magyar résztvevőknek a találkozási pont egyéni választás szerint Budapest, Keleti pályaudvar vagy a gödöllői vasútállomás lesz, ahonnan közösen jutunk el a tábor helyszínére.

Gödöllő Pest megyében, a Rákos-patak partján, a Gödöllői-dombság völgyében fekszik. A barátságos hangulatú kisváros erdős, jó levegőjű, szép kilátást nyújtó vidéken helyezkedik el. Vonzerejét természeti adottságainak és jó földrajzi fekvésének köszönheti a fővárost övező településgyűrűben. Látnivalói közt az országban, de akár Európában is egyedülálló értékeket talál az idelátogató.

A szállás és a programok központi helyszíne a Gödöllői Waldorf Iskola épülete lesz. A résztvevők saját hálózsákben, saát matracokon, tantermekben lesznek elhelyezve. Az iskola tágas és hangulatos termekkel, nagy udvarral és sportcsarnokkal is rendelkezik.

Pénzügyek

Az EU-s támogatásnak köszönhetően az alábbiakat a Magonc Alapítvány ingyenesen biztosítja a résztvevőknek:

  • Szállás és napi háromszori étkezés a tábor teljes ideje alatt
  • Utazási költség a tábor ideje alatt megvalósuló programokra
  • Programokon való részvétel, belépőjegyek, tárlatvezetések.

Sem a nemzetközi partnerszervezetektől, sem a résztvevő fiataloktól nem kérünk részvételi díjat. A költségvetés nem fedezi a résztvevők egyéni igényeinek (opcionális zsebpénz, stb), valamint a tábor helyszínére való eljutás költségeit.

Nemzetközi partnerség, részvétel

A projekt 5 szervezet nemzetközi együttműködésére épül:

  • Koordinátor és fogadó szervezet: a projekt és a hozzá kapcsolódó pályázat gazdája, benyújtója. Felelős a résztvevők fogadásáért, a tábor programjának kidolgozásáért. Tájékoztatja a küldő szervezeteket a gyakorlati tudnivalókról (utazás, találkozó, időpontok, stb). Szükség esetén segítséget nyújt minden résztvevőnek a tábor ideje alatt. Kiállítja és hitelesíti a résztvevők YouthPass tanúsítványait.
    • Magonc Alapítvány
  • Küldő szervezetek: Felelősek a fiatalok és a csoportvezetők kiválasztásáért és részvételéért a táborban. Felkészítik a résztvevőket indulás előtt, továbbítják nekik a koordinátortól kapott információkat, segítik a résztvevőket a tábor előtt és után.
    • Bulgária: The Change is in You;
    • Litvánia: Sakiu “Varpo” Mokykla;
    • Magyarország: Magonc Alapítvány;
    • Olaszország: Associazione Interculturale NUR;
    • Románia: Asociatia de Turism si Ecologie Caltun-Club UNESCO.

Minden szervezet 6 14-18 éves résztvevőt és 1 felnőtt csoportvezetőt választ és delegál a táborba. A résztvevőktől alapszintű angol nyelvtudás elvárt, hiszen a tábori tevékenységek munkanyelve az angol lesz.

Rólunk

A Magonc Alapítvány közvetlen célja természetvédelmi, környezetvédelmi, kulturális és sport programok, rendezvények szervezése, melyek során a résztvevők megismerkedhetnek hazánk történelmi és kulturális emlékeivel, nyitottak lesznek a világ természeti-kulturális értékeinek befogadására. Küldetésünk, hogy a programjainkon résztvevő fiatalokból olyan felnőttek váljanak, akik képesek lesznek felelősen és bátran gondolkodni, majd cselekedni is közösségükért, környezetükért.

Kapcsolat:

Dobos Balázs (adminisztráció, infrastruktúra, jelentkezés): +36 20 399 8127, [email protected]
Farkas Boglárka (program): +36 20 504 5608, [email protected]
Laurán Apolka (utazás, egészség, biztonság): +36 20 489 5200, [email protected].

Magonc Alapítvány
Weboldal: www.magonc.org
Postacím: HU-2111 Szada, Árpád u. 30.
Email: [email protected]
Telefon: +36-20-469-0512

 

Partnerek, támogatók