2016-ban újra 10 napos sátras gyermektáborba várnak a Magonc Alapítvány önkéntesei, egy csörgedező patakokkal határolt tisztáson, a Cserhátban. Fergeteges társaság, remek programok és játékok, a kilencedik TERMIK Táborban! Ha nyitott vagy a természet értékeire, és szeretnéd a nyarat igazán jó közösségben, nomád körülmények között, érdekes természetismereti, néprajzi és közösségépítő foglalkozásokon eltölteni, köztünk a helyed!

A táborban a résztvevők 12 fős „családokba” lesznek beosztva, ezek a családok (természetesen egy családfővel kiegészítve) járják végig délelőttönként forgószínpadszerűen a különböző programokat. Ezeken a táborozó gyermekek és a szervezők együttesen ismerhetik meg a táborhely környékének élővilágát, a helyi népszokásokat és mesterségeket, elsajátítják a tájékozódási ismereteket és a főzés fortélyait is.

A délután során kötetlenebb, de a délelőttiekhez hasonlóan színes és változatos elfoglaltságok várnak a táborozókra: a jó hangulatú közösség kialakulását segítő csapatépítő programok, játékos vetélkedők, vagy akár a teljes tábor népét bevonó nagy csapatjátékok. Napnyugtakor közös, tábortűz körüli énekléssel, mesehallgatással és színdarabbal zárjuk a tábor napjait.

Mivel minden szervező önkéntesen, azaz díjazás nélkül végzi munkáját, táborunkban nincs klasszikus értelemben vett „részvételi díj”. A 10 napos tábor során a programokhoz, étkezéshez, utazáshoz, közös felszereléshez való hozzájárulás 2016-ban legalább 28 500 Ft + 2 500 Ft útiköltség, azaz összesen 31 000 Ft.

Időpont: 2016. július 11-20.
Új helyszín: Cserhát, Selyemrét
Jelentkezési határidő:

Általános jelentkezési időszak: március 31.
Pótjelentkezés (korlátozott létszám): május 1.

Korosztály: 10-14 év (egyéb esetben külön egyeztetés szükséges!)
Hozzájárulás az utazás, étkezés, programok és közös tábori felszerelés költségeihez: legalább 31 000 Ft
Szállás: szabad ég alatt, saját sátrakban.

A táborról és a napi programokról részletes tájékoztatás, valamint online jelentkezési lehetőség található honlapunkon:
http://termiktabor.hu

További információ, jelentkezési tudnivalók:
E-mail: [email protected]
Posta: 2111 Szada, Árpád u. 30.
Telefon: +36-20-469-0512 (Magonc Alapítvány)

termik16_plakat_c_web