Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy pár év kihagyás után 2020-ban ismét megrendezésre kerül, immár tizedik alkalommal a nagysikerű TERMIK Tábor! A korábbi években rendszeresen előfordult túljelentkezés, valamint változott a jelentkezési rendszerünk is. Reméljük, hogy az alábbi összefoglaló átolvasása után mindenki a lehető legnagyobb eséllyel tud majd jelentkezni 2020-as TERMIK Táborba.

Általánosságban a legfontosabb, hogy érdemes minél hamarabb jelentkezni, hiszen a férőhelyek száma korlátozott, összesen 84 főt tudunk magunkkal vinni. A jelentkezéseket alapvetően időrendi sorrendben, az űrlapon megadott szülői válaszok és a táborozó által írt pár soros „motivációs levél” tartalma alapján bírálja el egy többtagú jelentkezési csapat.

Ezek, valamint esetleges speciális igények (diéta, stb) vagy tábori szempontok (nemek aránya, életkor, stb) alapján fenntartjuk a jogot arra, hogy a jelentkezést várólistára helyezzük, vagy végső esetben elutasítsuk.

Mindenképp érdemes az űrlap kitöltése során jelezni, ha a jelentkező volt már a Magonc Alapítvány korábbi táborában, mert így egyszerűbb lesz a jelentkezési és elbírálási folyamat is. Szintén említsétek meg, ha egy korábbi résztvevőnk meghívására vagy ajánlásával jelentkeztek.

Természetesen egyáltalán nem kizáró ok, ha valaki még nem volt táborunkban vagy nem ismerősön keresztül jelentkezett, várjuk szeretettel új táborozók jelentkezését is!

Ahogy fentebb írtuk, a beérkezett jelentkezéseket egy tapasztalt szervezőkből álló, többtagú csapat bírálja el – elsősorban az alábbi szempontok alapján:

Illeszkedve pedagógiai célkitűzéseinkhez, igyekszünk úgy összeállítani a táborozói közösséget, hogy abba különböző típusú és földrajzi fekvésű településekről, különböző iskolából érkező, eltérő életkorú és nemű, először vagy éppen más sokadszor velünk táborozó gyermekek a szervezőcsapat által optimálisnak vélt arányban kerüljenek bele. Arra törekszünk, hogy az eltérő helyzetű, életkorú, nemű, stb. gyermekek nagyjából egyenlő arányban vehessenek részt a táborban.

Mindemellett a tábor sajátosságai miatt nem ajánlhatjuk egyetemlegesen minden gyermeknek a TERMIK-et. Elsősorban olyan táborozókat várunk, akik nyitottak a természet értékeire és szeretnének 10 napot nomád körülmények között, természetismereti, néprajzi és közösségépítő programokon eltölteni. A táborbeli részvételhez semmilyen előzetes szakmai tudás nem szükséges, de a tábor jellege miatt a jelentkezés során a szervezőknek meg kell győződniük arról, hogy a jelentkező tud és szeret alkalmazkodni a nomád körülményekhez, illetve korához képest megfelelően önálló és megbízható. A fentieket a jelentkezési csapat tagjai a jelentkezési űrlap megfelelő mezői alapján, az alábbi részterületekre bontva vizsgálják: Önállóság a mindennapokban; Természetjárási tapasztalat; Nomád tapasztalat, sátrazás; Terhelhetőség, felelősségvállalás; Szociális érzék, társas viselkedés; Személyes képességek, érdeklődés; Motivációs levél.

A jelentkezők számának függvényében a jelentkezések átnézése elhúzódhat, de igyekszünk mindenkinek a beküldéstől számított legfeljebb 1 hónapon belül visszajelezni. Visszajelzésünket minden esetben a hivatalos tábori címről, e-mailben küldjük el, a jelentkezéskor megadott kapcsolattartó címre. Amennyiben további információ szükséges a jelentkezés elbírálásához, szintén e-mailben, kivételes esetekben telefonon vesszük fel a szülőkkel a kapcsolatot. A jelentkezés a visszaigazoló levelünk alapján, a tábori hozzájárulás legalább felének befizetésével válik véglegessé. A befizetésre bankkártyával vagy átutalással lesz lehetőség.

Ha bármilyen további kérdésetek van a jelentkezés menetével, szempontjaival kapcsolatban, írjatok a [email protected] címre.