A tábor szempontjából az egyik legalapvetőbb objektum a konyha. Itt készül 10 napon át a napi háromszori meleg étel, valamint a hideg tízórai és uzsonna, 130 (azaz százharminc!) fő részére. Ennek megfelelően a képen látható „zárt égésterű”, magas hatékonyságú (értsd: ne kelljen olyan sok fát gyűjteni 100 liter víz felforralásához) bronzkori tűzhelyeket alakítunk ki.

A tűzhely kialakítása a táborépítés alatt az egyik legkeményebb munka, mely komoly szaktekintélyek vezetésével folyik (legalábbis mi úgy tekintünk rájuk). Az építés nem kis rizikót hordoz magában, hiszen ha például az égéstér és a kémény közötti földalatti áttörés valamilyen okból kifolyólag nem megvalósítható (mondjuk azért, mert egy húsz kilós kő az utunkba kerül, vagy mert egy tölgy hatvan éve oda vert gyökeret), akkor az árokásó srácok kezdhetik újra a munkát fél méterrel odébb. És ugye szégyenbe meg nem eshetünk, hogy a táborozók érkezésének délutánjára ne tudjunk meleg ételt felszolgálni :)…

A konyha további részét képezi egy kétszeresen szigetelt katonai sátor. Itt történik az eszközök és alapanyagok tárolása, valamint a tábor csokoládé-készletét rejtő hétlakatos láda is ide van elrejtve.

A konyhától távol található még egy külön erre a célra megásott emésztőgödör, melyben a konyha szerves, gyorsan lebomló hulladékait adjuk át az anyatermészetnek. Ezt ő általában a következő évben a betemetett gödör közelében különlegesen életerős, üde és magas növényzettel hálálja meg.

A fentieken kívül a konyhához tartozik egy mély és árnyas hűtőgödör, aminek gyakorlatilag két érdekessége van: az egyik az, hogy nem egy nagy élmény kiásni, a másik meg az, hogy ehhez az objektumhoz köthető minden idők legnagyobb TERMIK Táboros, csokilopós akciója (2009, Zalkod).

A konyhában a két konyhás szakin és segítőiken kívül az aznapi család készíti el a fogásokat a tábor többi lakója számára. Ez egy egész napos elfoglaltság, ami a zöldségszeleteléstől kezdve a fagyűjtésen át a mosogatásig tart, a lehető legváltozatosabb tevékenységeket foglalva magában. Természetesen a mosogatás az Európai Uniós – és az ehhez igazított ÁNTSZ – normáknak megfelelően, három fázisban történik, így hát senki ne csodálkozzon, ha a táborból hazaérve a gyerkőcök a vasárnapi ebéd után lelkesen mártogatják három dézsa vízbe a nagymama porcelán étkészletét :).

A konyha és az aktuális „konyhás család” felel tehát a nap folyamán a tábor ellátásáért. Ez, mint látjuk, korántsem egyszerű feladat, hiszen megfelelő mennyiségű és minőségű ételt kell hatékonyan előállítani, meghatározott időpontokra, a fenti körülmények között.

A szersátorban tartjuk a tábor szinte minden közös felszerelését, eszközét. Ez magában foglalja a tábor építéséhez és karbantartásához szükséges szerszámokat, a tábori könyvtárat, különböző méretű és színű ceruzákat és papírokat, a tábor környékének vizsgálatára szolgáló eszközöket és a délutáni játékok felszerelését is. Nem beszélve arról a nem kis mennyiségű, a tábor napjai alatt felhalmozódó talált tárgyról, melyeket itt tárolunk – és amelyekhez a táborozók egy kellemes hangulatú „zálogosdi” játék keretében juthatnak újra hozzá az utolsó napokban. Cserébe, mondjuk egy kis kondér mosogatásért (ez valójában nem nagy ár egy elveszett 32 funkciós svájci bicskáért, főleg, hogy a szersátorban dolgozók néha a saját eszközeiket sem találják a rengeteg elhagyott holmitól)…

A szersátor egyik fő ismérve, hogy senki nem léphet be megfelelő indok nélkül. Az indok megfelelő voltáról pedig nem más dönt, mint maga a tábor speciális alakulata, vagyis a DSK (ejtsd: déeská, értsd: Délutáni játék-Szersátor-Karbantartás).

Ennek az elit (általában a „naplopó” jelzővel illetett) csapatnak tehát feladata és felelőssége, hogy a szersátorban rend legyen (néha sikerül) és az is, hogy fel- illetve megjegyezzék, kinek milyen tábori eszközt adtak kölcsön használatra. Ez utóbbi még ritkábban sikerül, de az eredeti ötlet alapvetően jó lenne :)!

A szersátor lényegében tehát arra szolgál, hogy megvédje a tábori felszerelést a különböző időjárási jelenségektől, emellett egy helyen össze legyen gyűjtve minden, amire a tábor során szükség lehet.

Bár a név sokat sejtet, de azért kifejtem. A tíz lábon álló, hatalmas tömegek befogadására képes, masszív közösségi sátorban gyűlnek össze a tábor résztvevői, ha éppen nincs kötelező program (ilyen csak véletlenül eshet meg). A hely lényege, hogy fedett és védettséget nyújt elsősorban a napfény ellen, mert ugye nem jellemző, hogy a TERMIK Tábor alatt eleredjen az eső… De ha mégis, esőben kiválóan alkalmas a szabadtéri szakmai programok megtartására.

Ez egy kényelmes tábori ággyal, polcokkal és szinte minden, a hazai piacon legálisan beszerezhető gyógykészítménnyel és gyógyszerrel ellátott sátor, ami gyengélkedőként szolgál. A sátor felelőse a tábori orvos és a segítője. Felszereléséhez tartoznak sürgősségi ellátáshoz fertőtlenítők, kötszerek, illetve gyakoribb panaszokra különböző gyógyszerek. Azon táborozók, akiknek bármilyen az orvos által is elismert (!) egészségügyi panaszuk van (tehát például nem heveny-hűsölhetnék-kór, vagy fagyűjtés-helyett-szundikálnék-szindróma), bátran be is feküdhetnek a sátor békés magányába.

A táborvezetői központ a legvédettebb és legtitkosabb hely a táborban (de persze csak a csokikészlet rejtekhelye után)! Ennek következtében nem is csoda, hogy a táborlakók részéről állandó misztérium és legendák lengik körül. Egyáltalán senki nem mehet ide be a táborvezetőkön és segítőiken kívül.

Aki mégis erre vállalkozna, az a számtalan mozgásérzékelő detektor és térfigyelő infrasugár által hamar lebukik, és sajnos idő előtt hazautazik – bár erre még nem volt példa. Egyetlen esélye van csupán a táborozóknak bejutni a sátorba: ha előre nem látható események amortizálják a gyerekek sátrát (pl: otthonról hozott, eldugott nasi után kutató vaddisznók, vihar), akkor táborvezetői felügyelet mellett lehetőségük van a táborvezetői központban aludni.

Ha ilyen „extrém” helyzet nem áll elő, akkor a sátor a táborvezetők „irodájaként” szolgál lényegében, ahol a táborhoz szükséges engedélyeket és adminisztrációs papírokat helyezzük el. A papírok mellett itt kapnak helyet az érzékenyebb technikai eszközök (például tudományos kísérletekhez szükséges technikai felszerelés), és egyes – meg nem erősített – pletykák szerint a tábor csokikészletének egy része is…

A tábori higiénia egyik alappillére a zuhanyzósátor. Ez egy kettéválasztott, stabil, vastag ponyvákból épített sátor, aminek támasztását faoszlopok adják. Ezen felül a biztonság kedvéért ki is szoktuk feszíteni, így elkerülve a kínos szituációkat, amiket az összeomlása okozhatna. A sátor alapját raklapok adják, amik alatt egy vízelvezető gödröt alakítunk ki. A résztvevők lavórokban, a napon előzetesen felmelegített vízzel mosakodhatnak benne. Ez az elem gyakran kerül a tábori rét közepére, hogy a nap sugarai minél hosszabb ideig érjék, ezzel is komfortosabbá téve a szabad ég alatt történő zuhanyzást, minden táborlakó egyik kedvenc időtöltését :)!

A tábortól kicsivel messzebb találhatók a lány és fiú illemhelyek. Ezekből – nemenként elkülönítve – három-három áll rendelkezésre. A nomád gyakorlatnak megfelelően űrgödrös toaletteket használunk, melyek kialakításánál olyan komoly szempontokat veszünk figyelembe, mint például a szomszéd WC távolsága (ti. hogy beszélgetni lehessen trónolás közben), vagy mint a kellemes, árnyas környezet. A viccet félretéve, természetesen a WC-k terén is betartjuk az ÁNTSZ minden vonatkozó előírását, sőt, prémium fa ülőkével és naponta változó, helyben fellelhető rejtvényekkel és vicclapokkal is kedveskedünk az idelátogatóknak.

A tábori tűzrakóhely bizony nem egy olyan jelentéktelen objektum, mint amit a három méter átmérőjű, körbeárkolt, hamuval megtelt felület sejtetni enged. A máglya a tábor kultikus központja, az esti mese és éneklések helyszíne, általában a rét közepén helyezkedik el. Külön érdekesség, hogy esténként akkora tüzek szoktak lobogni, hogy a másnap reggel korán kelők előszeretettel melegítik talpacskáikat a még akkor is kellemesen langyos hamuban, a reggelire várva. A máglya közvetlen tartozéka a közeli faraktár, ahová a tábor elején megfelelő mennyiségű (szellősen rakva úgy 30 köbméter) fát halmozunk fel.

Ha a máglya a tábor kultikus központját jelentette, akkor a Totem táborunk „közéleti fóruma”. Itt történnek meg a tábor egészére vonatkozó bejelentések, program- és eredményhirdetések. Hagyományosan minden TERMIK Táborban a táborépítő csapat külön kihívásnak tekinti, hogy az előző évinél is magasabb totemoszlopot állítsanak fel, így a totem-projekt mindig meghatározó jelentőségű már a gyerekek érkezését megelőzően.

A totem további fontos tulajdonsága, hogy az esetleges zord időjárási körülményekre a rá kihelyezett, különböző színű zászlókkal hívjuk fel a táborlakók figyelmét (például, ha valaki nem veszi észre, hogy jégeső van). Azért itt azt is megjegyeznénk, hogy ilyen estben a totem körül tartózkodni tilos, hiszen az remek célpontja lehet a villámoknak.

A totem másik tartozéka az úgynevezett tábori óra. Nem kell megijedni, azért annyira nem lépünk ki a civilizált világból, hogy új időzónát hozzunk létre a táborban! Ez az úgynevezett tábori óra arra szolgál, hogy az egyes családok minden nap tisztában legyenek vele, hogy milyen szakmai program vár rájuk, és a további napok elfoglaltságairól is előre tudjanak tájékozódni.

Példának okáért, ha a tábori óra azt jelzi, hogy másnap „Túlélés a természetben” programon fogok részt venni, akkor lehetséges, hogy nem fogom kifutni magam teljesen az esti spontán fogócska közben, mert akkor kérdőjelessé válhat a holnapi túlélésem :)…

Talán egy kép többet jelent minden további szellemeskedésnél, így hát íme a tábori óra:

Végül, de nem utolsósorban – a tábor kultikus és közéleti része után – említést érdemel a táborlakók művészi megnyilvánulásainak egyik helyszíne is, nevezetesen a színház. Színházunk általában a tábor területén kívül kap helyet, tehát oda csak az előadás kezdete előtt vonul ki a tábor apraja-nagyja.

Az árnyas, félköríves színpaddal szemben kidőlt, korhadó fatörzseket fektetünk le szép sorjában, ahol a színház atmoszférájától megilletődött táborlakók foglalnak helyet. A napi drámafoglalkozáson részt vevő csoport általában mindent megtesz azért, hogy a helyszín nyújtotta természetes díszleteket maximálisan kihasználja. Az évek során volt már itt fáramászás, kötélhinta, „lebegő” táborozó és nem utolsósorban forró kása a hason (2008, Varbó)…