“A termik egy, a környező levegőhöz képest magasabb hőmérsékletű és ezért emelkedő légtömeg, amely a légkör alacsonyabb rétegeiben keletkezik. A feláramló levegőben köröző nagyobb testű madarak magasságot nyernek, ahogy a légáramlat “felfelé húzza” őket, hosszabb távú vonulásuk így válik lehetővé.”
Július közepén ismét szárnyra kaptunk, hogy 10 napot töltsünk valahol a hétköznapjainktól távol. Nomád körülmények között, a természetben. Csak mi és az erdő. Csak mi és az ártér. Csak mi és a szúnyogok…
A TERMIK Tábor alapötlete a Magonc Alapítvány önkénteseinek fejéből pattant ki, mely a Gödöllői Waldorf Iskolában működő szabadidős, sport és természetvédelmi szakkörök vezetőit, az iskola gimnazista diákjait és szölői körének tajait foglalja magában. A szervezés és lebonyolítás során természetesen nagy segítségünkre voltak más civil szervezetek tagjai is (Greenpeace Magyarország, Messzelátó Egyesület).
Az első tábort 2008-ban rendeztük meg, ekkor a Bükk-hegységbe, egy Varbó nevű falucska környékére látogattunk el 60 gyermekkel.
Az idén a Bodrogzugban, Zalkodtól 2 km-re, egy gyönyörű mezőn állítottuk fel sátrainkat. A gyönyörű mezőn építettük meg (földből!) bronzkori tűzhelyeinket; a gyönyörű mező szélén húztuk fel a kreatív zuhanysátrat (raklap+fólia+lavór), valamint a gy. mezőt körülölelő erdő békéjében ástuk meg a tábori wc-ket.
Minden reggel, rögtön amint kinyitjuk a szemünket, kihúzzuk a sátor zipzárját és ellenőrizzük az időjárási viszonyokat. Néhány perccel később pedig már a reggelire váró sorban állunk tálkával, bögrével. Csipásan, türelmesen. Előbb a gyerekek, aztán a segítők, végül a felnőttek – vagyis a családfők és a szakik jutnak élelemhez. Pont fordítva, mint az oroszlánoknál. Az ásott tűzhelyen kondérban főtt zabpelyhet, müzlit, gyümölcsrizst reggelizünk, csupa egyszerre finom és egészséges dolgot. Aztán az aznapra beosztott konyháscsapat (család) mehet is, hogy vizet melegítsen, mosogasson, az ebédhez krumplit vagy egyebet pucoljon… és így tovább, egészen estig. Vacsora után még egy utolsó menet mosogatás-elpakolás, aztán ők is pihenhetnek. Menütől és családtól függ, hogy fárasztónak vagy éppen pihentetőnek tűnik-e a konyhás nap.
De ha mi olyan család vagyunk, akik tegnap már mosogattak, vagy csak holnapután kerülünk sorra, akkor reggeli után arcot mosunk, esetleg van, aki fogat; összekészülődünk; és a mamival/papival együtt nekilendülünk az aznapi szakmai programnak.
A kis hátizsákba, a hőségre való tekintettel, a tízórainkon kívül bekerül a fényvédőkrém is, meg egy NAGY üveg víz és a fejekre a sapka. Kész, indulhatunk.
Az én családom az első napon madarászni volt. Rövid túra a gáton, a kánikula ma is meleg, tizenegyórai az árnyékban és pancsolás a Tisza szélén. Van nálunk távcső, figyeljük a madarakat. Persze hajnaltájban jobb esélyekkel indulnánk, ilyenkor a madarak (is) gubbasztanak, de hajnaltájban a tábor többsége még alszik.
Szakinktól bármit kérdezhetünk, lelkesen, érdekesen, sőt viccesen válaszol, beszél és sokat.
A táj jellegéről, a mária teréziai földreformokról, a folyószabályozásról – és mindenekelőtt a madarakról. Hallunk többek között a harisról és Fülöpről, az emigráns spanyol gólyáról. Gyorsan eltelik az idő és nem bánjuk, hogy a táborba visszaérve máris következik az ebéd. Kis pihenés után az egész tábor játszik. Minden nap valami mást. Számháborút, fenolftalein-háborút, torpedót…
Este tábortűz, küzdelem a szúnyogokkal. De együtt énekelve bármilyen nehézséget legyőzünk! Vagy elmegyünk aludni.
A következő napokon is túlélünk a természetben, van, amikor szakmai program keretében. 16-18 km gyaloglás, tereptárgyak megkeresése, hogy el ne tévedjünk, látogatás az ősmocsárnál, lehet kompozni és fürdeni is. Van túlélési kisKT, a nap végére tuti, hogy mindenki tudja, mi mindenre jó egy darabka magnézium. Vagy egy gumicsizma. Ha egyedül maradok egy lakatlan szigeten, ahol nincs más, csak én és a gumicsizmám… Akit érdekel a téma bővebben, forduljon nyugodtan egy termikes táborozóhoz.
A drámai alaphangot megtartva következő nap családilag összeállítunk egy kis színdarabot. Minden este az éppen soron következő család előadja a tábori keretmese egy-egy fejezetét. A szöveget már ismerjük, hiszen esténként a tábortűznél mindig felolvassák a másnap színpadra kerülő részt. Ez azért jó, mert a színházasdinál már szárnyalhat a fantázia, a többiek úgyis érteni fogják, miről van szó. Találékonynak kell lenni, hiszen hogyan lesz valakiből sámán itt az ártéri erdő közepén, hogy kell megoldani a ködben eltűnést vagy milyen színészi kvalitások kellenek egy akciójelenethez… Minden család önálló ötleteire támaszkodva más-más stílusú darabokat adhat elő (volt, aki musicallel készült J). Jól szórakozunk a kemény munka közben is, épül a családi közösség.
Egy másik napon belátogatunk a faluba. Ez alaklommal néprajzi érdeklődésünket is magunkkal visszük, ismerkedünk a helybeliek jelenlegi és múltbeli életével, mindennapjaival. Hogyan és miből éltek 50, 100 évvel ezelőtt, és ma. Tanulmányozunk egy nagy, impozáns és jól működő kemencét, egy hasonló tulajdonságokkal bíró (és elég önálló) lovat, a háztájik jellegzetes állatait és növényeit. A visszafele úton pedig textilfestésre alkalmas növényeket keresünk, hogy aztán a táborban a család által választott színű pólókat batikoljunk. Saját szememmel láttam, hogy ma reggel is volt olyan gyerek, aki ilyen termikes pólóban ment iskolába.
Este tábortűz, a változatosság kedvéért szúnyogok. A profik hosszúnadrágban, zárt cipőben és kabátban heverésznek. Lehet, hogy ők jobban izzadnak, az én lábamon viszont még most is látszanak a csípésnyomok. Vakarózás közben vagy az élőszóban elhangzó népmesére figyelek, vagy ha a Greenpeace aktivistái mesélnek, akkor arra. Vagy a helyi természetvédelmi őr beszélget velünk. Lehet kérdezni is. A gyerekek kérdeznek. A kérdések viccesek és felelősségteljesek és átgondolósak és érdeklődőek… a jövő nemzedéke, hiába. Nagyon meggyőzőek, szerintem.
Majd eljöve az az este, mikoron az ország nagy részén vihar vala. Nálunk, a táborban szerencsére nem történt semmi komoly, csak esett az eső. Mikor táncház volt a tábortűz körül, akkor is esett az eső. Kevesek lelkesedését lombozta le, különben is, sokkal izgibb volt sötétben, tűz mellett, élő népzenére, vizes ruhában táncolni. A tömeg lelkes, bizony.
Már csak két nap van hátra :(.
Az jó azért, hogy még részt vehetünk az élvezetes kenutúrán a Dió-éren. Fizikai edzés kombinálva a tudománnyal. Megtanultam balra kanyarodni, mert eddig nem tudtam. Fogalmam sincs, hol lesz a jövő évi tábor, de addig meg kell tanulnom a jobbra kanyarodást és az egyéb manővereket is. Ezen a napon a két folyó áradásának-visszahúzódásának nyomait kutatjuk. A Tisza és a Bodrog közötti terület közepén, valamiféle kis teknőben festői, ám nagyon büdös tó marad minden évben. Érdemes benne megfürdeni? Ha azt szeretnénk, hogy senki ne akarjon velünk ebédelni, fűben ücsörögni, stb. mindenképpen.
A gyerekek nagy részének a jelek szerint a fentiek nem okoztak problémát… 🙂
Vizek, vizes élőhelyek -az utolsó nap szakmai programja. Rengeteg információ, sokat tanultunk, komoly terepjárás. A péter-víz, a helyi inváziós fajok – és végül a legizgibb, mikor abban a bizonyos gumicsizmában bemerészkedtünk a vízbe és kis merítőhálóinkkal kihoztuk az élővilág egy részét, hogy tanulmányozhassuk őket. Orvosi- és lópiócák, naphalak, békák, gőték…
A gyerekeket hallgatva a fauna szinte minden tagjáról kiderül, hogy édes. Az. Ebből is látszik, csak attól függ, honnan nézzük. Mi innen a vödör mellől, élőben. Így mindjárt más.
Később a cuki mindenfélét visszabocsájtjuk eredeti közegébe és hazamegyünk.
Sajnos szó szerint is.
A sátrakat össze kell csomagolni, a lovaskocsi majd jön és a nagy, nehéz hátizsákokkal együtt elszállítja őket. A gyerekek pedig (sapka! fényvédő!) útra kelnek, és ugyanazon a nyolc km-es úton, amin megérkeztek a táborba, útrakelnek, hogy aztán Tokajnál vonatra szálljanak.
Távolodnak. Már szinte nem is látszanak. De ha jól fülelsz, néhol mindig hallani fogod őket…
Írta: Mihalovics Éva
Kiegészítette, szerkesztette: Dobos Balázs
További képeket a Galéria menüpontban találtok!
Itt volt a táborhelyünk:
