Szerző: Kovács Borbála | 2016. jan 2. | TERMIK Tábor
A TERMIK Tábor a kezdetekől – azaz a 2008-as évtől – nonprofit módon működik, ami azt jelenti, hogy a szervezők mind az előkészítés, mind a lebonyolítás során önkéntesen, díjazás nélkül, saját szabadidejük vagy munkahelyi szabadságuk rááldozásával dolgoznak a táborért. Az átláthatóság elvét követve a tavalyi évhez hasonlóan 2016-ban is nyilvánosan elérhetővé tesszük a tábor költségvetését.
Olvass tovább…
Szerző: Kovács Borbála | 2015. dec 12. | TERMIK Tábor
Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy idén ismét megrendezésre kerül, immár kilencedik alkalommal a nagysikerű TERMIK Tábor! Az elmúlt években a tábor iránti érdeklődés folyamatosan nőtt, ami egyrészt nagyon jól eső, pozitív visszajelzés, másrészt viszont egyre nagyobb emiatt a túljelentkezés. Sajnos ezúttal is „csak” 84 szerencsés gyereket fogunk tudni levinni, így érdemes ezt az irományt jó alaposan áttanulmányozni. Nehogy lemaradj!
Olvass tovább…