Close Panel

Login



PDFNyomtatásE-mail

Köszöntő


„Mindenkinek kötelessége annyit vállalni magára
a világ dolgaiból, amire Isten neki erőt adott."

(Móricz Zsigmond)


A Magonc Alapítvány elnökeként próbáltam valami olyan jellemzőt keresni, ami közös az alapítványt létrehozókban, s magyarázatot ad arra, miért hoztuk létre ezt a közhasznú szervezetet. Azt hiszem, a fenti idézetet mindannyian sajátunknak érezzük, s a gödöllői waldorf óvodában-iskolában együtt töltött jó pár év alatt bizonyítottuk, nem kevés, amit magunkra vállalunk.

A kezdeti kirándulás-szervezéseket szakkörök vezetése követte, erdei iskolákat, táborokat tartottunk, gyimesi csángó gyerekekkel építettünk ki testvériskolai kapcsolatot, Böjte Csaba erdélyi otthonait támogatjuk rendszeresen anyagi és tárgyi javakkal, fogorvosi szolgálattal.

De felnőtt közben egy új nemzedék, akik velünk együtt még többet, jobbat, újat szeretnének, s úgy gondoltuk, egy alapítvány adhatná azt a keretet, amiben mindez megjelenne és erősítené egymást.

Alapító Okiratunkban a következőképp fogalmaztuk meg céljainkat:

Az Alapítvány közvetlen célja a fiatalok részére természetvédelmi, környezetvédelmi, kulturális és sport programok, rendezvények szervezése, elősegítve a programokon résztvevők egészséges fejlődését.

Az Alapítvány nagy gondot kíván fordítani arra, hogy a fiatalok szakmai programok során megismerkedjenek hazánk történelmi és kulturális emlékeivel és nyitottak legyenek a világ kulturális értékeinek befogadására.

Az Alapítvány létrehozásában és működésében szerepet vállalók felelősséget éreznek a határon túli magyarok sorsáért. Ezért az Alapítvány olyan programokat kíván szervezni, ahol határon túli magyar fiatalok látogatnak Magyarországra, és magyar fiatalok a szomszédos országrészekbe.

Az Alapítvány tevékenysége akkor lesz sikeres, ha a programjain résztvevő fiatalokból olyan felnőttek válnak, akik képesek lesznek felelősen és bátran gondolkodni és cselekedni közösségükért és környezetükért.


Terveink szerint az alábbi közhasznú tevékenységeket folytatjuk:

Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység

Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

Természetvédelem, állatvédelem

Környezetvédelem

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység

Sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével.


Várjuk mindazok csatlakozását, pénzbeli, dologi vagy természetbeni adományát, akik céljainkkal egyetértenek!


A Magonc Alapítvány kuratóriumának nevében:

Dr Dobos István Péter

Szada, 2008.08.02.


Honlap

Adminisztrátor: Dobos Balázs admin@magonc.org

Webtárhely szolgáltató: AB Plusz Bt

Design: JoomlaBamboo & Dobos Balázs
Creative Commons License


Magoncos weboldalak:
www.termiktabor.hu, www.greenpici.hu, www.magonc.org.

Tevékenységi területeink

Kultúra / Határon túl
Testvériskola, fogászat, adományok

 

Környezet
Természetvédelmi akciók, táborok, ismeretterjesztés

 

Sport / Életmód
Falmászás, túrázás, szabadidős programok

Kapcsolat

Bármilyen felmerülő kérdéssel fordulj hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeken:

Posta: 2111 Szada, Árpád u. 30.

E-mail: info@magonc.org

Telefon: +36-20-469-0512

Közösségi oldalak:

flickrtwitterfacebook