Dobos Péter: Gyerekekről, madarakról és sok másról
04márc. 2012 Írta: Dr. Dobos István Péter
Március 3-án szombaton tartottuk a Gödöllői Waldorf Iskolában a Madarak és Fák Napja Országos Verseny helyi fordulóját, a Magonc Alapítvány szervezésében. Egész éves szakkörre sajnos már nincs energiám, de januártól hetente egy alkalommal készültünk erre a megmérettetésre 10 érdeklődő jelentkezővel, akik az 5-8. osztályból kerültek ki. Közülük nyolcan vállalkoztak arra, hogy számot is adjanak tudásukról...
2010. február 22-én hétfőn, 18 órától "Klímaváltozás: tudomány, politika, tennivaló" címmel beszélgetéssel egybekötött előadást szervez az Öko-Lakótárs Munkacsoport a gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola nagytermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Egy nagyra nőtt „GreenPici” az MTA-n
16febr. 2010 Írta: Dr. Dobos István PéterŐszi tábor a Szalamandra Házban
05dec. 2009 Írta: Dr. Dobos István Péter
Ezzel a címmel írt ki fotópályázatot a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány 6-18 évesek részére, melynek célja a Kárpát-medencében élő magyar közösségek életének, hagyományainak, emlékezetes arcainak és pillanatainak, valamint a szülőföld természeti és építészeti szépségeinek megörökítése és bemutatása volt -ezt a pályázatot nyerte meg szakkörünk gimnazista segítője, Molnár Ábel!
Az iskolánk környékén is nagy számban jelen lévő, sokak által "monyabogyó" néven ismert homoktövisről Laurán Apolka (9. osztály) cikkét olvashatjátok...
A hét növénye a fehér akác (Robinia pseudoacacia), Katona Fruzsi (5. osztály) tartott róla előadást és írta meg a cikket...
"A termik egy, a környező levegőhöz képest magasabb hőmérsékletű és ezért emelkedő légtömeg, amely a légkör alacsonyabb rétegeiben keletkezik. A feláramló levegőben köröző nagyobb testű madarak magasságot nyernek, ahogy a légáramlat "felfelé húzza" őket, hosszabb távú vonulásuk így válik lehetővé."
Július közepén ismét szárnyra kaptunk, hogy 10 napot töltsünk valahol a hétköznapjainktól távol. Nomád körülmények között, a természetben. Csak mi és az erdő. Csak mi és az ártér. Csak mi és a szúnyogok…
Ezen a héten a fekete bodza (Sambucus nigra) lett a "hét növénye", Dobos Péter cikkét olvashatjátok róla...

