Bemutatkozás, célok
Előzmények, megalalulás:
A Magonc Alapítvány létrejöttét sok éves közösségi tevékenység előzte meg. Elsősorban a Gödöllői Waldorf Iskola tanulói és szülői körén belül formálódott az a kis csapat, amely ma szervezetünk legfőbb mozgatórugója.
Kirándulások havonta, környezetvédelmi szakkör, családos nyári táborok, rendszeres sporttevékenység, országos versenyek és további számtalan közös, önkéntes alapon létrehozott projektet tudhatunk a hátunk mögött.
Az egyre növekvő létszámú aktivistában a közös célok, személyi átfedések és egy esetleges kooperáció nyújtotta új lehetőségek 2008-ra jelentettek olyan közös alapot, mely indokolttá tette egy alapítvány létrehozását. Így született a Magonc Alapítvány, mely azóta magában foglalja tevékenységünk minden ágazatát.
Alapelvek, általános célkitűzések:
A Magonc Alapítvány – alapító okiratában foglalt – közvetlen célja a fiatalok részére természetvédelmi, környezetvédelmi, kulturális és sport programok, rendezvények szervezése, elősegítve a programokon résztvevők egészséges fejlődését. Nagy gondot kívánunk fordítani arra, hogy a fiatalok szakmai programok során megismerkedjenek hazánk történelmi és kulturális emlékeivel, nyitottak legyenek a világ természeti-kulturális értékeinek befogadására.
Az Alapítvány tevékenysége akkor lesz sikeres, ha a programjain résztvevő fiatalokból olyan felnőttek válnak, akik képesek lesznek felelősen és bátran gondolkodni, majd cselekedni is közösségükért, környezetükért.
Szervezetünk tevékenységének egészében és egyes programjainkon is megjelenik a felnövekvő generációk környezeti neveléséért érzett felelősség.
Ezzel célunk, hogy erősítsük a fiatalok társadalmi tudatosságát, s alapot teremtsünk az egyének számára egy felvilágosult és aktív részvételen alapuló magatartás kialakítására a környezetvédelemben és a természeti erőforrások ésszerű és előrelátó felhasználásában is. Azért fontos ezt minél korábban és minél célzottabban elkezdeni, hisz a felnövő generációk szemléletmódja alakítható a legnagyobb sikerrel, életre szóló nyomokat hagyva az egyén értékrendjében.
A fenti alapvető célkitűzések mentén igen sokszínű tevékenységi körrel rendelkezünk már szervezetünk bejegyzésétől kezdve. Programjaink közös vonása, hogy a fiatalokat egy komplex, integrált szemléleten keresztül szólítja meg, mely szemléletben egyaránt megjelenik a szociális és természeti környezet épségének szükségessége, az egészséges fizikai és szellemi életvitel szorgalmazása, a szakmai információk és tanulmányok fontossága, mindeközben pedig a pozitív atmoszféra, hangulat, az összetartó közösség és a szórakozás résztvevők részéről felmerülő igénye is teljesül.
Főbb partnereink, együttműködés:
Szakmai fejlődésünk és a hatékony erőforrás-megosztás érdekében együttműködtünk több szervezettel: helyi szinten legfontosabb partnerünk a Gödöllői Waldorf-pedagógiai Egyesület, amellyel megalakulásunktól kezde számos közös projektet vittünk véghez. Az Egyesület díjmentesen rendelkezésünkre bocsátott helyiségekkel és eszközökkel segíti munkánkat, mi pedig az általa fenntartott Gödöllői Waldorf Iskola közösségének tagjai részére- szintén díjmentes - szakmai és szabadidős programokat rendezünk.
Emellett korábban a Greenpeace Magyarország munkatársaival légszennyezettség-mérő akciókat tartottunk Budapest belvárosában, illetve veszélyes vegyi anyagokkal kapcsolatban felvilágosító kampányt (REACH) folytattunk hazánk több városában.
Országos szintű partnereink közül kiemelnénk a Magyar Madártani Egyesületet, amellyel az érdeklődő lakosok előtt mindig nyitva álló Madárbarát Mintakertet alakítottunk ki és tartjuk fönn egy gödöllői iskola udvarán.
Fiatalok bevonása:
Alapítványunk a hosszútávú tervezés és a fenntarthatóság elve mentén kiemelt figyelmet fordít az emberi erőforrás és az önkéntes közösségi aktivitás utánpótlására. Ennek érdekében tevékenységünkbe már az ötletek megszületése és az előkészítő folyamatok során is bevonjuk a fiatalokat. Ők nem csak egyszerű szemlélőként vesznek részt programjainkon, hanem aktív szerepet vállalnak azok előkészítésében és lebonyolításában.
Az alapítványi tevékenység nagyon hasznos tapasztalatszerzés a fiataloknak, hisz gimnazistaként, egyetemistaként és a későbbiekben is visszajárva teljes mértékben részt vesznek mindennemű tervezési, szervezési feladatban, valamint a nagyobb szabású projektek megvalósításában is. A szakmai tudás fejlesztése mellett azt is elsajátítják, hogy fiatalabb társaikra odafigyeljenek, felelősen cselekedjenek irányukban, őket oktassák és támogassák.
Esélyegyenlőség:
Alapítványunk minden tevékenysége során alkalmazza az esélyegyenlőség elvét. Ezt bizonyítja, hogy mind a vezetőségben, mind a programok lebonyolításában segédkező önkéntesek körében képviseletet kapnak a különböző nemek, életkorok, és szociális adottságok. Létrehozunk egy ún. szociális alapot is, amelyből a hátrányos helyzetűeket kívánjuk támogatni a programjainkon való kedvezményes, vagy akár díjmentes részvételi lehetőség biztosításával. A 2011-es évtől kezdve az alapítványi kuratórium tagjaként egy, az Egyenlő Bánásmód Hatóság képzésén megfelelt esélyegyenlőségi referens is folyamatosan segíti meglátásaival szervezetünk munkáját.
Emberi és anyagi erőforrások:
Közhasznú minősítéssel rendelkező szervezetünk tevékenysége teljes mértékben önkéntesek munkáján alapszik. Nincs fizetett alkalmazottunk; akcióinkért, tevékenységeinkért semminemű tiszteletdíjat nem kérünk. Ezek alapján szervezetünk fő erőforrását a programok lebonyolításában segédkező mintegy 40 fő fix önkéntes jelenti. Anyagi bázisunkat elsősorban magánszemélyek és cégek támogatása biztosítja; programjaink lebonyolítására és működési költségekre a 2010-es évben mintegy 2 361 000 Ft-ot tudtunk fordítani.
Módosítás dátuma: nov.132011




